Átvette a nyugati világ szokásait, öltözködési stílusát, kultúráját, megismerte filmművészetét, a bennük megjelenített karaktereket. Majd mindezt a tudást felhasználva gyáraiban, textilüzemeiben nagyüzemi keretek között gyártja a "márkás" olcsó utánzatokat, hogy azokkal meghódítsa a NYUGATOT, bevegye annak piacait.
Nagylaki végvári vitézeink ez év szeptember 19-én egy törökországból érkező kamiont állítottak meg, melynek rakománya között - több millió forint értékben - főleg gyermekruházati termékek voltak, melyeket ismert film- és rajzfilmkarakterek díszitettek, mint például Hannah Montana, Betty Boop, Hello Kitty, Ben10. Hogy a felnőttek igényét is kielégítse a török cég, G-Star, Converse és Abercrombie megjelöléssel ellátott ruházati cikkeket is csomagolt, hogy azok eljussanak tervezett végső, állomásukra Zágrábba.