Az idei év igazi csemegéket hozott a rockzene rajongóinak. A többi program külön említésére nincs is szükség, elég annyit mondani: újra hozzánk látogatott a rock egyik igazi jelentős – ha nem a legjelentősebb – zenekara, a The Rolling Stones. Fergeteges hangulatú, el nem halványuló emlékeket nyújtó koncertet adtak a sok tízezer rajongójuknak a Puskás Ferenc Stadionban. Bánhatja, aki nem tudott ott lenni!
Bánhatják azok is, akik a zenekar sikereit szerették volna némi haszon elérése céljából jogosulatlanul meglovagolni. Bánhatják, mert munkálkodásuk nem járt sikerrel, és a közeli jövőben el kell szenvedniük a jogsértő cselekményeik miatt rájuk kimérendő büntetéseket.
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársainak lelkes csapata – kiegészülve a VSZA tapasztalt szaktanácsadóival – lecsaptak a hamis termékeket forgalmazókra. Munkájuk során több száz darab, a The Rolling Stones együtteshez kötődő mintájú, illetve képpel ellátott láncon függő medált, és pólót foglaltak le, több tízezer forint értékben.
Gratulálunk a sikeres felderítéshez! Ha a tendenciákat figyeljük – egyre csökken a „bátor” árusok száma egy-egy ilyen eseményen –, talán sikerrel jár a munka, és remélhetjük, lesz majd egyszer lehetősége az ott dolgozó kollégáknak igazán nyugodtan is élvezni egy koncertet. De addig még sok a tennivaló!